Dr. Bor Gergő

Dr. Bor Gergő

szülész-nőgyógyász

Rendelés:
szerda 16–20 óráig
Fax:
Fekvőbeteg háttérintézmény: Egyesített Szent István és Szent László Kórház Szülészeti-Nőgyógyászati osztálya
Bemutatás:
dr. Bor Gergő

dr. Bor Gergő

Kedves Érdeklődő Páciensünk!

Dr. Bor Gergő – fiatal kora ellenére – jelentős szakmai tapasztalattal érkezett a G1 Intézetbe. Az ország legnagyobb szülészetén szerzett gyakorlat, a számos helyről kitartóan gyűjtött tudás széles látókörű orvossá avatja őt.
Érdeklődése, tudományos munkássága jól mutatja törekvését arra, hogy ha műtéti beavatkozás szükséges, az minél kisebb legyen, akár egyszerűbb, akár komoly problémák megoldásáról van szó.

2014-ben szerezte általános orvosi diplomáját a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karán, szakdolgozatát kitűnő eredménnyel védve meg.
A sebészet iránti érdeklődését és elhivatottságát tükrözi, hogy már másodéves orvostanhallgató korától részt vett emlősebészeti műtétekben, valamint heti rendszerességgel vállalt önkéntes sebészeti ügyeletet a Debreceni Klinikán. Így már a diploma megszerzése előtt jelentős műtéti tapasztalatra tett szert.
Tudományos munkáját a Debreceni Egyetem Sebészeti Intézeténél kezdte, majd a 2 éves kutatás eredményeit 2013-ban a Tudományos Diákköri Konferencián publikálta, ahol munkáját különdíjjal jutalmazták. A kutatás témája – a ductalis emlődaganatok sebészete, minimál invazív technikák – adta diplomamunkája alapját is.

Nyíregyházán született, így első munkahelyének a nyíregyházi Jósa András Kórház Szülészet-Nőgyógyászati Osztályát választotta. Ez az ország legnagyobb szülészeti intézete (a legtöbb betegággyal, a legmagasabb éves szülésszámmal), és az egyik legmagasabb szintű szülészeti ellátást biztosító kórháza.
Így jelentős, jóval az átlag feletti szülészeti tapasztalatra tehetett szert. Részt vett súlyosan veszélyeztetetett terhességek gondozásában, komplikált szülések levezetésében, életmentő császármetszésekben valamint koraszülöttek (akár 27-33 hetes babák) ellátásában is.

Szülészként vallja:
„Kevés olyan orvosi szakterület van, amely ekkora sikerélményt, örömöt tud nyújtani, mint a szülészet. Ez is jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy szülész-nőgyógyász lettem. Boldoggá tesz, hogy egy olyan páratlan örömteli élménynek lehetek első sorból részese, mint egy család kibővülése. Szeretnék hozzájárulni, hogy a fiatal pár a várandósság minden pillanatát élvezze, és annak minden örömét megélje. Orvosként törekszem arra, hogy a tudásom legjavát adva a szülés nyugodt, családias közegben történjen, mely örömteli eseménynek az apa is részese.”

Nőgyógyászként így vélekedik:
„Fontosnak tartom, hogy a pácienseimet igényes és egyben otthonos közegben fogadhatom. Mindezek mellett igyekszem hamar elnyerni pácienseim bizalmát. Úgy gondolom, ez betegeim megfelelő kezeléséhez elengedhetetlen.”

Nyíregyházán az akkori vezetője hamar felismerte ambícióját, talpraesettségét, affinitását a nőgyógyászati laparoszkópos műtétek iránt, így lehetővé tette, hogy az osztályon végzett valamennyi endoszkópos műtétben részt vegyen, és elvégezzen egy nőgyógyászati-sebészeti laparoszkópos tanfolyamot is.
Tudományos munkásságát ebben az intézetben 2015-ben kezdte, melynek fő témái a nőgyógyászati laparoszkópia valamint a méhnyálkahártya daganatok sebészi kezelése, műtéti indikációi voltak.
Ez idő alatt rendszeresen utazott Budapestre, ahol az Uzsoki Utcai Kórház Sebészeti Osztályán testvére sebészként dolgozik, hogy növelje jártasságát a laparoszkópiában, szélesítse látókörét a nőgyógyászati-sebészeti esetek differenciál-diagnosztikájában.
A folyamatos szakmai kapcsolatot testvérével így értékeli:
„Azt hiszem, kivételes helyzetben vagyok, hogy testvéremmel nap mint nap lehetőségem adódik érdekes, komplex, bonyolult esetek megbeszélésére, így azok már-már multidiszciplináris megoldásában részt venni, belelátni azokba. Úgy érzem, hogy saját betegeim profitálnak igazán az így szerzett tapasztalataimból is.”

2016-ban a Debreceni Egyetem Szülészet-nőgyógyászati klinikáján töltött egy évet, hogy továbbfejlessze az addig megszerzett tudását, és részt vegyen külföldi és magyar orvostanhallgatók szülészeti oktatásában. 
Tudományos munkásságát folytatni szeretné, PhD fokozat megszerzésére készül, nemzetközi és hazai konferenciákon vesz részt mint előadó vagy mint vendég, hogy tudását folyamatosan fejlessze, bővítse ezek által is.
Szakmai fejlődését szem előtt tartva választotta 2017-ben az egyik legnagyobb nőgyógyászati múlttal rendelkező, emellett kiemelten bababarát szülészettel bíró intézetet, az Egyesített Szent István és Szent László Kórházat – új nevén Dél-Pesti Centrumkórházat, ahol jelenleg is dolgozik.

Úgy gondolom, dr. Bor Gergő felkészülten fogadja pácienseit. Tapasztalata, jártassága a hozzá fordulók javára válik, érkezzenek szűrővizsgálatra, babával a pocakban vagy komolyabb panaszokkal.

Tisztelettel:

Dr. Szőnyi György
G1 Intézet orvos-igazgató

Szakember-választó

Szülészet-nőgyógyászat Nőgyógyászat, szülészet

images/stories/thumbnails/sze-arc-szonyi-th.jpg
Dr. Szőnyi György

szülész-nőgyógyász, orvosigazgató

H:15–19, Sze:15–19, Cs:10–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-pocsi-th.jpg
Dr. Pócsi Dóra

szülész-nőgyógyász

kedd 16:30–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-bor-th.jpg
Dr. Bor Gergő

szülész-nőgyógyász

szerda 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-dobo-th.jpg
Dr. Dobó Noémi

szülész-nőgyógyász

kedd 16:30–20:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csoma-th.jpg
Dr. Csoma András

szülész-nőgyógyász

hétfő 15:30–19:30 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-banhidi-th.jpg
Dr. Bánhidi Andor

szülész-nőgyógyász

szerda 17–21 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-steiner-th.jpg
Dr. Steiner Tidhar

szülész-nőgyógyász, ultrahang specialista (ISUOG, IOTA és FMF szakképesítés)

kedd 17–20, péntek 8–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-bakos-th.jpg
Dr. Bakos Marcell

szülész-nőgyógyász

szerda 15–19 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csibi-th.jpg
Dr. Csibi Noémi

szülész-nőgyógyász

péntek 15:00 órától

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabok-th.jpg
Dr. Szabó Katalin

szülész-nőgyógyász

hétfő 16:40−20:40 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-siklodi-th.jpg
Dr. Siklódi Zsolt

szülész-nőgyógyász

kedd 14:00–15:40 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-singh-th.jpg
Dr. Singh Margit PhD

szülész-nőgyógyász, sebész

Kéthetente hétfő 16–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-prosszer-th.jpg
Dr. Prosszer Mária

szülész-nőgyógyász

Csütörtök: 16:40–21:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-hercz-th.jpg
Prof. Dr. Hercz Péter

egyetemi magántanár, nőgyógyász, endoszkópos sebész, brit regisztrált GMC orvos

Hétfő 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kecskemeti-th.jpg
Dr. Kecskeméti András

szülész-nőgyógyász

Péntek 14:30–19:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-balogh-th.jpg
Dr. Balogh Sára

szülész-nőgyógyász

Péntek 14:30–19:00 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-furka-th.jpg
Dr. Furka Ágnes

szülész-nőgyógyász

Szerda 17–21 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kereszturi-th.jpg
Dr. Keresztúri Attila PhD

szülész-nőgyógyász, egyetemi docens

Csütörtök: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-magyar-th.jpg
Dr. Magyar Andrea

szülész-nőgyógyász

Kéthetente kedd: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kovacsa-th.jpg
Dr. Vörös Anna

szülész-nőgyógyász

Szerda: 10–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabari-th.jpg
Dr. Szabari Erika

szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász

K: 10–12, Cs: 16–20, P: 16–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csaba-th.jpg
Dr. Csaba András

szülész-nőgyógyász főorvos

K: 15–19, Cs: 10–12 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kovacs-th.jpg
Dr. Kovács Péter

szülész-nőgyógyász főorvos

Hétfő 16–20 óráig.

images/stories/thumbnails/sze-arc-tsehai-th.jpg
Dr. Tsehai Nega

szülész-nőgyógyász főorvos

Péntek 16–19 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-halasz-th.jpg
Dr. Halász László

szülész-nőgyógyász, endokrinológus

Kedd: 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-balint-th.jpg
Dr. Bálint Koppány

szülész-nőgyógyász

csütörtök 15–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-pop-th.jpg
Dr. Pop Andrea

szülész-nőgyógyász

Kedd és csütörtök: 12–16 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-bakone-th.jpg
Bakóné Gottfried Anikó

szülésznő – Szülésznői várandós gondozás és tanácsadás

K: 9–13, Cs: 9–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-bota-th.jpg
Bóta Ili

reprodukciós szaktanácsadó

Hívja a +36-30 474-3821-et!

images/stories/thumbnails/sze-arc-ungvary-th.jpg
W. Ungváry Renáta

laktációs szaktanácsadó IBCLC

előjegyzés szerint

Gyermek-nőgyógyászat Gyermek-nőgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-szabari-th.jpg
Dr. Szabari Erika

szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász

K: 10–12, Cs: 16–20, P: 16–18 óráig

Gyermek-nőgyógyászat Bőrgyógyászat, kozmetológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-hollo-th.jpg
Dr. habil. Holló Péter PhD

egyetemi docens, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint, és szerdán 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kovacsaniko-th.jpg
Dr. Kovács Anikó

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-poor-th.jpg
Dr. Poór Adrienn

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-somlai-th.jpg
Dr. Somlai Beáta

egyetemi docens, bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, kandidátus

előjegyzés szerint, és kedden 9–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-borbola-th.jpg
Dr. Borbola Kinga

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint

images/stories/thumbnails/sze-arc-veres-th.jpg
Dr. Veres Gábor

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, háziorvos

előjegyzés szerint, és pénteken 8–12 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-fay-th.jpg
Dr. Fáy Andrea

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és csütörtökön 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-szakonyi-th.jpg
Dr. Szakonyi József

klinikai főorvos, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, onkoradiológus

előjegyzés szerint, és hétfőn 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-lukacs-th.jpg
Dr. Lukács Andrea

egyetemi tanársegéd, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus; allergológus, klinikai immunológus

előjegyzés szerint, és kedden 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-solymosi-th.jpg
Dr. Solymosi Ágnes

bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és pénteken 14.30–19.30 óráig

Gyermek-nőgyógyászat Gyermek-bőrgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-solymosi-th.jpg
Dr. Solymosi Ágnes

bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus

előjegyzés szerint, és pénteken 14.30–19.30 óráig

Ultrahang, radiológia Ultrahang, radiológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-steiner-th.jpg
Dr. Steiner Tidhar

szülész-nőgyógyász, ultrahang specialista (ISUOG, IOTA és FMF szakképesítés)

kedd 17–20, péntek 8–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-doros-th.jpg
Dr. Doros Attila

radiológus, intervenciós radiológus, egyetemi docens

Csütörtök 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-csonka-th.jpg
Dr. Csonka Eszter

radiológus főorvos

Kedd: 15–17 óráig

Urológia Urológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-fischer-th.jpg
Dr. Fischer Gábor

urológus

Hétfő: 16–19 óráig

Endokrinológia Endokrinológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-halasz-th.jpg
Dr. Halász László

szülész-nőgyógyász, endokrinológus

Kedd: 16–20 óráig

Belgyógyászat Belgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-gerencser-th.jpg
Dr. Gerencsér Zsolt

belgyógyász, onkológus főorvos

Szerda 11–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-udvardy-th.jpg
Prof. Dr. Udvardy Miklós

haematológus, belgyógyász

csütörtök 18–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

Sebészet Sebészet

images/stories/thumbnails/sze-arc-hercz-th.jpg
Prof. Dr. Hercz Péter

egyetemi magántanár, nőgyógyász, endoszkópos sebész, brit regisztrált GMC orvos

Hétfő 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-kobori-th.jpg
Prof. Dr. Kóbori László

sebész, egyetemi tanár

Csütörtök: 16–20 óráig

Ortopédia, traumatológia Ortopédia, traumatológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-molnar-th.jpg
Dr. Molnár Szabolcs PhD

ortopéd traumatológus főorvos

előjegyzés szerint.

Onkológia Onkológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-gerencser-th.jpg
Dr. Gerencsér Zsolt

belgyógyász, onkológus főorvos

Szerda 11–14 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-rumszauer-th.jpg
dr. Rumszauer Ágnes

tüdőgyógyász, onkológus

K: 8–10, Sze: 15–18 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-becsi-th.jpg
Bécsi Rita

dietetikus

szerda 10–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-hollo-th.jpg
Dr. habil. Holló Péter PhD

egyetemi docens, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint, és szerdán 16–20 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-somlai-th.jpg
Dr. Somlai Beáta

egyetemi docens, bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, kandidátus

előjegyzés szerint, és kedden 9–13 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-borbola-th.jpg
Dr. Borbola Kinga

bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus

előjegyzés szerint

Tüdőgyógyászat Tüdőgyógyászat

images/stories/thumbnails/sze-arc-rumszauer-th.jpg
dr. Rumszauer Ágnes

tüdőgyógyász, onkológus

K: 8–10, Sze: 15–18 óráig

Hematológia Hematológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-udvardy-th.jpg
Prof. Dr. Udvardy Miklós

haematológus, belgyógyász

csütörtök 18–20 óráig

Mikrobiológia Mikrobiológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-szell-th.jpg
Dr. Széll András

orvos mikrobiológus

Hétfőtől péntekig: 8–10 óráig

Pszichológia Pszichológia

images/stories/thumbnails/sze-arc-monostori-th.jpg
Monostori Dóra

NLP tanácsadó

Páros hét Cs, páratlan K: 9–15 óráig

images/stories/thumbnails/sze-arc-sarkozi-th.jpg
Sárközi Zsuzsa

pszichológus

Csütörtök 14–20 óráig

g1intezet.hu © 2017 G1 Intézet. Minden jog fenntartva.

Sütiket használunk látogatóink érdeklődésének megismerésére és kényelmük növelésére.