2008-ban elérkezettnek láttuk az időt, hogy létrehozzunk egy önálló intézetet, mely speciálisan a női egészség védelmét tűzte ki céljául. Így megnyitotta kapuit az ország első szülészeti-nőgyógyászati prevenciós szakintézménye – a G1 Intézet.
Intézetünk működését röviden így jellemezhetjük: „G1 Intézet – A női egészségért”.
Szakmai eredményeinket pedig jórészt kollégáink munkásságára, valamint a nagyhírű és mára sajnos már megszűnt Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központban összegyűlt tudásbázisra építjük.
Hosszú előkészítő munka után összeállítottunk egy olyan szakmai palettát, mely a nőgyógyászati szűrővizsgálatokra, megelőző kivizsgálásokra, kezelésekre jelentkező fiatal lányoknak, nőknek, várandós kismamáknak, családalapítást tervező pároknak, de akár a változó korba érő asszonyoknak is segítséget nyújt.
Szakmai múltunkból adódóan speciális vizsgálatainkkal olyan pároknak is segíteni tudunk, akik a gyermekvállalásban eddig sikertelenek voltak, vagy a fogantatás megtörtént, de nem sikerült kiviselni terhességüket.
Egy-egy probléma kivizsgálásakor nem feledkezünk meg a pár másik tagjáról sem. Ezért olyan vizsgálati lehetőségeket is biztosítunk, amelyek kifejezetten a férfiak egészségét, ezzel a biztonságos párkapcsolat és a boldog családalapítás lehetőségét is biztosítani tudják.
Örömteli esemény egy pozitív terhességi teszt, szívet dobogtató érzés az első ultrahang-vizsgálaton látni és hallani néhány centiméteres magzatunk szívműködését. És ezzel egy időben hangzik el a kérdés: Doktor Úr! Ugye egészséges a kisbabám?
Terhesség alatti ultrahangvizsgálataink a biztonságot szolgálják, genetikai szűrővizsgálataink az orvostudomány legmagasabb szintjén segítik a tájékozódást, míg 4D Babavíziós ultrahangvizsgálataink segítségével már a magzati korban megismerhetjük kisbabánk vonásait.
Egyre többet halljuk: megelőzés, szűrővizsgálat, HPV, méhnyakrák. Sokan tudják már, hogy a HPV humán papillómavírust jelent, vagy hogy az STD a szexuális úton terjedő fertőző betegségek rövidítése. Mind többet olvashatunk a különböző szűrővizsgálatok jelentőségéről. Szaporodnak a kampányok, egy-két napos rendezvények, ahol nagy tömegek számára tesznek elérhetővé bizonyos vizsgálatokat.
A G1 Intézetben úgy gondoljuk, hogy az ilyen kezdeményezések helyesek, mert komoly egészségnevelő, egészségtudat formáló hatásuk van. Mindezeken túl hisszük, hogy a szűrővizsgálatoknak akkor van igazából értelme és haszna, ha a lehetőséget nem csak kampányszerűen folytatjuk, hanem folyamatosan, az év szinte minden napján elérhető az érdeklődők számára. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a szűrések eredményét helyesen kezeljük. Tapasztalt munkatársaink megtanulták az évek során, hogy minden szűrővizsgálatnak két esetben van értelme.
Amennyiben az eredmény negatív, és nem találtunk semmi bajt, nagy örömmel nyugtatjuk meg pácienseinket. Ilyenkor, ha van rá lehetőség, akkor a megelőzés a legmegfelelőbb folytatás. Azonban, ha problémát, betegséget találunk, az azonnali szakszerű segítség szolgálja betegeink leggyorsabb gyógyulását! Ekkor – szükség esetén – a betegekkel kapcsolatban álló férfiak vizsgálatát is kezdeményezzük.
A G1 Intézetben otthonos kényelemmel, szeretettel, szakértelemmel és modern felszereltséggel várjuk kedves pácienseinket megelőző szűrésekre, -kezelésekre; panasz esetén pedig diagnosztikai vizsgálatokra és gyógyító kezelésekre a mielőbbi gyógyulás érdekében!