Dr. Szőnyi György
szülész-nőgyógyász, orvosigazgató
H:15–19, Sze:15–19, Cs:10–14 óráig
szülész-nőgyógyász
Időpont foglalás on-line a FoglaljOrvost.hu-n
dr. Bődi Zsuzsanna
Kedves Érdeklődő Páciensünk!
Dr. Bődi Zsuzsanna kolleginám abban a szerencsés helyzetben van, hogy több ország orvosi szokásait, protokolljait ismerhette meg, és meggyőződésem, hogy ez pácienseinek is hasznára válik. A gyakorlati tapasztalatai mellé komoly tudományos ismereteket is szerzett, ami jól mutatja a szakma iránti elkötelezettségét.
Orvosi tanulmányait a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végezte. A Marosvásárhelyi Megyei sürgősségi klinika I. Számú szülészeti és nőgyógyászati osztályán folytatta szakirányú képzését, szakvizsgáját is itt tette le 2018-ban. Egyetemi és rezidens évei alatt az egyetemi oktatás berkeiben tevékenykedett, előbb az Anatómia Tanszéken önkéntesként, majd a Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszéken egyetemi tanársegédként.
A tudományos kutatás területén is igyekezett a lehető legtöbb tapasztalatot szerezni az egyetemem. 2015-ben végezte el az Orvosi és Gyógyszerészeti Tudományos Kutatás mesterképzését, majd ugyanott elkezdte PhD képzését.
2019 óta él Magyarországon. Némi útkeresést követően a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Baross utcai részlegén kezdett el dolgozni.
Fő szakmai területei az általános nőgyógyászati diagnosztika és kezelés, valamint a várandósgondozás. Jelenleg a szülészeti és nőgyógyászati ultrahang diagnosztikában járja az egyéni fejlődés végtelen útját.
Viszonyát pácienseihez saját szavai írják le a legjobban:
„Erdélyiként szakképzésem nagy részét többnyelvű, mégis gyakran nyelvi nehézségek által tarkított környezetben töltöttem. Gyakran szembesültem azzal, hogy a kommunikáció hiányosságai miatt mennyi feszültség, félelem alakul ki a nőkben, várandósokban.
Munkám során az egyik legfontosabbnak a pácienssel kialakított bizalmi viszonyt tartom.
Egy olyan élethelyzetben, ahol egy nő legintimebb és legféltetteb problémáit tárja fel számára idegen személynek, a figyelem, a nyitottság, a kommunikáció és a kölcsönös bizalom a sikeres együttműködés első lépcsőfoka. Az élet minden területén igyekszem ezt szem előtt tartani, általa tanulni és fejlődni.”
Dr. Bődi Zsuzsanna fenti elvei, hozzáállása az orvostudományhoz és pácienseihez méltán tehetik őt szimpatikussá az Ön számára is. Meggyőződésem, hogy nem csalódik, ha őt választja szülész-nőgyógyász orvosául.
Tisztelettel:
Dr. Szőnyi György
G1 Intézet orvos-igazgató
szülész-nőgyógyász, ultrahang specialista (ISUOG, IOTA és FMF szakképesítés)
p. 16–20 óráig
egyetemi magántanár, nőgyógyász, endoszkópos sebész, brit regisztrált GMC orvos
szerda, egyik héten 10–12:30, másik héten 16–18:30 óráig
egyetemi tanár, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus
előjegyzés szerint, és szerdán 16–20 óráig
bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus
előjegyzés szerint, és pénteken 9:40–17:00 óráig
bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, reumatológus
előjegyzés szerint, és H., Sze.: 15:20–20:20 óráig
egyetemi docens, bőrgyógyász, kozmetológus, klinikai onkológus, kandidátus
hétfő 9–13 és a hónap első péntekén 9–13 óráig
klinikai főorvos, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus, onkoradiológus
előjegyzés szerint, és hétfőn 16–20 óráig
egyetemi tanársegéd, bőr-, nemigyógyász, kozmetológus; allergológus, klinikai immunológus
előjegyzés szerint, és kedden 16–20 óráig
bőr-, nemigyógyász, gyermekbőrgyógyász, kozmetológus
előjegyzés szerint, és pénteken 14.30–19.30 óráig