Nőgyógyászati szűrővizsgálatok

Enyhe és súlyos betegségeknél egyaránt jelentősen növeli a teljes gyógyulás esélyeit, ha azok felismerése korai szakaszukban történik. A rendszeres szűrővizsgálatokkal idejében észlelhető a kór. A G1 Intézet magas színvonalon felkészült e vizsgálatok elvégzésére, mert valljuk, hogy a nő egészségéhez a megelőzés a legrövidebb, legsimább út.

Mind szakembergárdánkról, mind a helyszínen működő szűrő- és diagnosztikai laborháttérről büszkén mondhatjuk, hogy specialista ebben a témakörben.

 

Jobb előbb, mint későn!

Minden gondolkodó embernek számolnia kell azzal, hogy betegségek támadhatják meg. Ezek ellen sokat tehetünk megelőzéssel. Azonban gondolnunk kell arra is, hogy egy súlyos betegség szervezetünkben általában lassan, alattomosan, tünetek nélkül ássa alá egészségünket, és csak akkor okoz panaszokat, amikor már nem hatnak ellene a radikális gyógymódok sem.

Ne habozzon szürővizsgálatra bejelentkezni, ha huzamosabb ideje nem végeztette!

A legtöbb kezelés akkor a legeredményesebb, ha a betegség korai szakaszában el tudják kezdeni. Ezért – ha biztonságban szeretnénk tudni magunkat – rendszeresen, legalább évente célszerű szűrővizsgálatokat elvégeztetni.
Így a kórok – időben tetten érve – hatákonyan gyógyíthatóak és elkerülhetőek a súlyos állapotok, a drasztikus gyógymódok, beavatkozások.

A G1 Intézet specialista

A G1 Intézetben minden rendelkezésre áll, ami biztosítja a biztonságos eredményeket, gyorsan.
A vizsgálatokat helyben, a legmagasabb szakmai színvonalon tudjuk elvégezni, felkészült szakembereink és a helyi, speciálisan felkészült, modern laboratórium révén.

A különböző szűréseket Ön akkor tudja a legkényelmesebben elvégeztetni, ha – évente egyszer, – egy „csomagban” kéri.

Vizsgálati csomagok

A „szokásos” rákszűrés is több vizsgálatból áll. Fontos, hogy ezek köre bővíthető a biztonság növelése érdekében, vagy – speciális égények esetén – a külön-külön részvizsgálatokig szűkíthető is.
Intézetünk kínálatában olyan vizsgálatokat és kiegészítéseket kínálunk, amelyek az egyszerű vizsgálattól a teljesebb szűrővizsgálati csomagokon át a HPV fertőzés megelőzéséig adnak prevenciós megoldásokat.
Csomagjainkat és kiegészítőinket Vizsgálati árlistánkban megtalálja. Továbbiak – pl. STD (nemi úton terjedő fertőző betegségek) – szűréséről, HPV elleni védőoltásról kollégáink szívesen adnak információt, tanácsot!

A következő folyamatábrán megismerheti az általánosan javasolt vizsgálatokat, valamint egyes kiegészítőket.
Speciális laborunk révén azonban szakorvosaink személyre szabhatják az Ön vizsgálatát.
Érdeklődjön bizalommal, a vizsgálat előtt egyeztessen a vizsgáló orvosunkkal!

 

Nőgyógyászati szűrővizsgálatok - folyamatábra