Pszichológia
Talán már Önben is felmerült egy-egy nehezebb élethelyzetben, hogy jó lenne elmenni pszichológushoz, „kipróbálni” hogyan is tud segíteni egy szakember. Tegyen egy próbát, érdemes élnie a lehetőséggel!
A pszichológiai tanácsadással egészséges felnőtteknek szeretnénk segítséget nyújtani.
Speciális, kismamák számára induló szolgáltatásainkat keresse a Babavárás témakörben!
Bizalommal fordulhatnak szakemberünkhöz azok is,
- akik az életük egy-egy szakaszának, feladatának megoldása közben elakadtak; konkrét, aktuális élethelyzeti nehézségekkel, párkapcsolati, családi, munkahelyi konfliktusokkal küzdenek, megoldhatatlannak tűnő problémába ütköztek, és ez az elakadás, őrlődés már zavarja hétköznapjaikat, veszélyezteti testi és lelki jóllétüket, társas kapcsolataikat, mindennapi életvitelüket;
- akik olyan élethelyzet elé néznek, amiben testük és lelkük kapcsolatának erősítése, a lelki felkészítés könnyítheti a nehézségeket, jobban megélhetővé teheti a boldogság pillanatait;
- akik maguk is érzik, hogy önismeretük bővítése, a személyiség feltárása, fejlesztése hasznos számukra.
Néhány téma, amivel érdemes pszichológusunkhoz konzultációra jelentkezni:
- életvezetési problémák, nehézségek, krízisek;
- meddőségi problémák;
- párkapcsolati, családi konfliktusok;
- szexuális zavarok;
- érzelmi hullámvölgyek;
- önbizalomhiány, önértékelési problémák;
- szorongásoldás, vizsgaszorongás;
- stressz kezelése, relaxáció elsajátítása;
- beilleszkedési, alkalmazkodási nehézségek;
Várandósság alatt különösen ajánljuk (a Babavárás témakörben):
- félelmek, aggodalmak oldása a várandósság idején, perinatális időszakban;
- anya-magzat kötődés mélyítése;
- felkészülés a szülésre.